Amikor az autónk szélvédője sérül, a legtöbb esetben kőfelverődés okozza a problémát, persze vannak ettől eltérőbb ritkább esetek is, mint például a jégeső okozta problémák, vagy mikor egy madár csapódik a szélvédőnek (ez nagyon ritka és inkább kamionoknál tapasztalható, de ez is előfordul). Ha a szélvédő megkarcolódik vagy minimálisan reped (az üveg felső rétege), akkor elegendő az autóüveg javítása, azonban nagyobb repedésnél vagy már törésnél csak a szélvédő cseréje jöhet szóba. Azt, hogy javítás vagy csere lesz szükséges, minden esetben a sérülés típusától függ, és csak az erre szakosodott szakember tudja megállapítani. Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy a szélvédőnk csak minimálisan sérült, érdemes leragasztani addig, amíg a szükséges javítás elvégzésre kerül, ezzel védve a sérülést a szennyeződésektől ugyanis, ha az apró karcba vagy repedésbe kosz kerül, úgy a javítást már nem lehetséges elvégezni, ezért fontos, hogy még a legkisebb sérülés esetében is azonnal szakemberhez forduljunk, és lehetőség szerint ragasszuk le a karcolást / repedést. Az autóüveg javítás ma már nem csak szervízben lehetséges, hanem helyszíni kiszállással is. Ennek nagyon sok előnye van, hiszen nem csak kényelmes számunkra, de akár a helszíni javításnak köszönhetően ez elvégezhető a munkák közben is akár a munkahelyünkön. A helyszínre a szakember egy úgynevezett szerviz autóval érkezik, amely minden szükséges szerszámmal fel van szerelve, amellyel a javítás könnyen és egyszerűen elvégezhető, ez a munkálat általában mindössze fél órát vesz igénybe.