A tavasz sok nagyon kellemes percet hozhat magával, ugyanis a megélénkülő természet egyszer csak berobban és elkezd zsongani. Ez a lüktetés egy valóságos hormonrobbanást idéz elő a legtöbbekben. De ugyanakkor néha van némi hátránya is mindennek, ugyanis a kezdeti hűvösebb, nyirkosabb időjárás, a nagyfokú hóolvadás és gyakori esőzések jelentős szerkezeti károkat okozhatnak. Ha például vizesedik a fal, akkor az azonnali orvoslást követel meg. Gyakran a rossz kivitelezés oka mindez, hiszen a megfelelő vízszigeteléssel elejét lehetett volna venni a problémának. Azért is jelent ez komoly gondot, mert amennyiben vizesedik a fal és a salétromosság magasabbra kúszik, akkor nem csak kívül, hanem gyakran belül ugyanúgy megjelenhetnek penészfoltok, valamint rosszabb esetben a hidrosztatikus nedvességgel felkúszó különféle sók, kicsapódva a meleg hatására kitágulnak és képesek a vakolatot elválasztani a tartószerkezettől. Látható tehát, hogy amikor vizesedik a fal, érdemes arra jelentősen odafigyelni.
Szerencsére vannak kidolgozott eljárások, amikkel megállítható ez a folyamat viszonylag egyszerűen, komolyabb szerkezeti rombolás nélkül. A vakolat bizonyos szintű leverését azért nem ússzuk meg, de még mindig jobb ezt kisebb részen elvégezni, mint teljesen újra puculni a házat kívül, belül. A hun.sika.com weboldalon kidolgozott eljárás tekinthető meg arra az esetre, amikor vizesedik a fal és ez nem egy csöpögő ereszcsatorna, vagy csőtörés miatt történik. Ismerkedjünk meg a remek termékekkel, majd pedig vessük bele magunkat a kivitelezésbe, hogy mielőbb újból élvezhessük a lakásunk maximális kényelmét.