A hosszú, hideg téli esték alatt alapvetően többen tartózkodnak otthon, mint a kellemes, meleg nyári hónapokban. A lakásban eltöltött idő alatt gyorsan felmerülhet a felújítás iránti igény. Amikor már sokadik éve nézi a meglévő burkolatot, vagy esetenként félkész fürdőt, konyhát, akkor teljesen elhatározhatja magát a felújítás, behelyezés mellett. Ennek az első lépése legyen az alapos tervezés, majd pedig következhet a kiváló alapanyagok beszerzése. A folyékony műgyanta sem maradhat ki a sorból, amire megéri odafigyelnie.
Erre a készítményre különösen nagy szüksége lesz az olyan helyiségekben, mint a fürdő, netán konyha, ahol a vízkicsapódás esélye magas. A folyékony műgyanta, vagy folyékony fólia szerepe a nedvességgel szembeni védelemben érhető tetten.
Hogyan használható a folyékony műgyanta?
Mint közismert a cement alapú készítmények többsége, akárcsak a beton igen sok mikroszkopikus pórussal rendelkezik, ami esélyt ad a folyadékok beszivárgására. Ez nem szerencsés folyamat, mert így gyengülhet az anyagok szerkezete, amit érdemes megelőzni. A folyékony műgyanta könnyen felhordható a burkolásra kész felszínre. Repedésáthidaló tulajdonságából adódóan, még a kisebb hézagokat is képes tömíteni. Igen rugalmas, ezért nem hajlamos a repedésre a későbbi terhelések hatására.
Természetesen akkor tudja a folyékony műgyanta kifejteni maximálisan a hatását, amennyiben további prémium termékekkel van kiegészítve, amik szintén gátolják a nedvesség könnyű szivárgását. A hun.sika.com weboldalon ezen termékek széles kínálatát találja meg és alkalmazásukkal nem kell tartania a későbbi szigetelési hibák jelentkezésétől. Adjon ezért a részletekre.