Veled is előfordult már, hogy olvastál egy hírt és teljesen hitelesnek tűnt, majd később kiderült, hogy az egészből semmi sem volt igaz? Az interneten ma már nagyon sok információ és hír fellelhető. Ennek következtében az álhírek száma is megnőtt. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ha szükségünk van valamilyen információra, akkor azt mindig biztos forrásból szerezzük be. Mindig nézzük meg, hogy ki állítja az adott dolgot és mely hírportálon olvassuk azt. Ha ezeket megtesszük, akkor sokkal kevesebb esély lesz arra, hogy hamis információval rendelkezzünk.
Nagyon sok mindenről az interneten szoktam én is tájékozódni. Hiszen sokkal kevesebb időt vesz igénybe, mintha például könyvekben keresném meg a választ. Én is belefutottam már hamis információba, viszont szerencsére általában egy dolgot több oldalról is meg szoktam vizsgálni. Ennek köszönhetően ki tudom alakítani a saját véleményemet, ezért sosem hagyatkozok arra, hogy az egyik ember mit állít. Mindig meghallgatom a másik oldalt is, így a két véleményből kialakítom a saját elképzelésemet.
Amikor az alkoholizmussal kapcsolatban keresgéltem az interneten, akkor bukkantam rá a Felépülők oldalára. Itt az alkoholizmus külső jelei mellett azt is megtudhattam, hogy nem is olyan egyszerű felépülni ebből a függőségből.
Valakinek ugyan segíthetnek a hagyományos addiktológiai foglalkozások, azonban ahhoz sokkal nagyobb önfegyelem és akaraterő szükséges, mint pl. más foglalkozásokhoz. Hiszen általában a hagyományos program keretén belül heti pár alkalommal találkoznak a beteggel, akkor is csak pár órára. A nap többi részében viszont egyedül kell megküzdenie a sóvárgással és az alkohol iránti vágyával.
A Felépülők csapata ezért létre hozott egy 28 napos bentlakásos programot. Ennek a programnak köszönhetően a felépülni vágyók a 28 nap alatt folyamatos segítséget kapnak, és a társaik is motiválhatják őket.
Hogyan született meg ez a program?
A Felépülők csapatát olyan emberek hozták létre, akik maguk is alkoholizmussal küzdöttek. Az ő felépülésük sem volt egyszerű, de sikerült nekik, és azóta már teljesen jól vannak. Sikerült egy olyan életet felépíteniük, melyről előtte álmodni sem mertek. Ez viszont hosszú évek munkája volt.
Viszont ezért, pontosan tudják, hogy min megy keresztül egy alkoholista és hogyan lehet neki hatékonyan segíteni.
Ahhoz, hogy valaki részt vehessen a programban elengedhetetlen, hogy rendelkezzen kellő nyitottsággal a program iránt, meglegyen benne a tenni akarás a változtatás felé, tudjon őszintén beszélni magáról, a nehézségeiről és az állapotáról, illetve legyen benne elég hajlandóság a jobb életért.
Amennyiben ezek valakiben mind megvannak, akkor nagy valószínűséggel sikerrel fogja zárni a 28. napot.
Mi számít sikernek és mit lehet elérni a program alatt?
A 28 nap alatt a résztvevők el tudnak jutni arra a szintre, hogy újból józanul tudják élni a mindennapjaikat. Ehhez hozzásegítenek a különféle csoportos feladatok, illetve a meghatározott keretrendszer és szabályok, amik a 28 nap alatt végigkísérik a felépülni vágyókat.
Megtanulhatják azt is, hogyan éljenek újra józanul. Mivel a hozzátartozóknak is nagy szerepe van a felépülésben, ezért nekik is tartanak konzultációkat, ahol átbeszélik, hogyan tudják jól segíteni ezt a folyamatot. Sokszor azt hisszük, hogy tudjuk hogyan segítsünk a másiknak. Azonban, ha még nem voltunk hasonló helyzetben, akkor nem tudhatjuk mi lesz a valódi segítség.
A Felépülők csapata már átélte ezt, ezért nem csak tanultak erről, de tapasztalatuk is van a témában. Ezért is tudnak hitelesek lenni.
Több addiktológiai szakemberrel dolgoznak együtt, ezért orvosok is jelen vannak ezeken a foglalkozásokon.
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a következő program indulásáról vagy az eseményekről, akkor a hírlevélre érdemes lehet feliratkozni.
Ha kíváncsi vagy a program részleteire, az alkoholizmus külső jeleire és arra, hogy miként lehet bekerülni a programba, akkor a honlapjukon mindenről tájékozódhatsz.