Ebben a három részes blog bejegyzés sorozatban a debrecen autósiskola összeírta, hogy hogyan épül fel a tanfolyam és milyen feltételeknek kell megfelelnie a hallgatóknak, hogy megszerezhessék jogosítványukat. A jogosítvány megszerzésének menete című bejegyzés első részét mindenképpen olvasd át, ha még nem etted meg. Majd a legvégén a harmadik részt se hagyd majd ki. Az első bejegyzésben írtunk a beiratkozás menetéről és feltételeiről, illetve az elméleti tanfolyamról, annak részeiről. Az elméleti tanfolyamat után sikeresen vizsgázók léphetnek a következő szintre. Akinek nem sikerült a vizsga elsőre, annak pótvizsgáznia kell, erre az autósiskola debrecen lehetőséget biztosít. A gyakorlati tanfolyam a 9 órányi rutin, alapoktatással kezdődik. Itt a rutin pályán, biztonságos környezetben, a debrecen autósiskola szakképzett oktatójának felügyelete alatt már a volán mögé ülhetnek a hallgatók. A rutin pályán gyakorolt és elsajátított készségekből szintén vizsgáznunk kell. A vizsgára bocsájtás feltételei a 17 év betöltése, sikeres elméleti vizsga, illetve a gyakorlati tanfolyam ide vonatkozó részének elvégzése. Az autósiskola debrecen oktatói mindenben a rendelkezésünkre állnak, kérdezzünk bátran az órák alatt, ha valami nem világos, vagy úgy érezzük, hogy még gyakorolnunk kell.